A sűrű erdőben egy régi csapásra lelsz, melyen évtizedek óta nem járt már ember. Kíváncsiságod elnyomja félelmed, s az ismeretlen útra lépsz. Egyre inkább mozgatja fantáziád, vajon mi lehet az út végén, s ettől az sem rettent el, hogy csontokra, elhagyott szentélyek maradványaira bukkansz. Fényt látsz, s tudod megérkeztél célodhoz, s miután kilépsz a rengetegből egy hatalmas, szilaj, ősi várra bukkansz, melyet fáklyák százai és temérdek gondosan faragott vízköpő díszít. Hiábavaló a rossz előérzet és a rettegés mely e látvány nyomán utolér, nem fordulhatsz vissza, nem hagyhatod itt e csodát, mely szemeid elé tárul. 
A hegyre épült monstrum bejárata előtt állsz, mely csalogatón kinyílik és egyenesen téged hívogat. A látvány mely bent fogad egy eddig sosem látott rideg, kimért, de mégis pompás előtér, egyszerűen káprázatos. Füledet beszéd és nevetés hangja üti meg, s az egyik ajtó alatt fényt pillantasz meg. Félve ugyan, de belépsz, és néhány tucat embert pillantasz meg egy asztal körül ülve, akik hívnak, csábítanak egyre beljebb a gigantikus étkezőbe. Előttük díszes fatányérok és kupák hevernek az asztalon, de étel egy szál sem. Mikor már köztük állsz és érdeklődve nézed az asztalt a tömeg feláll és bundás, izmos, óriási lényekké alakul át mindenki. A látvány vérfagyasztó, az ajtó becsapódik, és ekkor tudatosul benned utad célja, a végzeted: Te leszel ma a vacsora.